Loading...

Válassza ki árnyékoló alkatrészét

Keresése nem hozott eredményt a kiválasztott alkatrész alapján.

A napi használat során elhasználódott alkatrészek, és a külső körülmények okozta sérülések esetében a kopó alkatrészek cseréjére lehet szükség. A külső és belső árnyékolástechnikai termékek tekintetében a 3 év jótállás mellett, az adott típus gyártásának befejezésétől számítva 7 évig biztosítunk alkatrészeket.  
Vannak a rolóknak olyan elemei (mint például a roló anyaga) amelyet sérülés és károsodás esetén nem tudunk javítani, vagy cserélni. Emellett előfordulhat egyes rolótípusok esetében az is (mint például a duó fényzáró rolók, és a harmonikarolók), hogy a működtető mechanizmusuk komplexitása miatt a javíthatóság nem megoldott. Ilyen esetekben új VELUX árnyékoló vásárlását javasoljuk.

Az árnyékoló alkatrész kiválasztásához szüksége lesz az árnyékolón és tetőtéri ablakán található típustáblán szereplő információkra. 
Minden VELUX tetőtéri ablakon található egy típustábla a felső ablakszárny jobb sarkában, a szellőzőnyílás mögött, mely pontosan megjelöli az ablakkal kapcsolatos információkat.
 

Válassza ki az Ön árnyékolóján található típuscímkét (Hol található az árnyékoló típuscímke?)

Adja meg az árnyékoló típuscímkén található adatokat

Adja meg az árnyékoló típuskódját
Kérjük, válassza ki az árnyékoló típusát
Adja meg a gyártási számot
Adjon meg érvényes gyártási számot

Válassza ki az Ön ablakán található típustáblát (Hol található a típustábla?)

2013-tól
2000-2013
1991-2000

Válassza ki a tetőablak méretkódját

Adja meg a tetőablak méretkódját

Hol található a tetőablak típustábla?

A különböző tetőablak generációk típustábláit alább találja. Minden VELUX tetőtéri ablakon található egy típustábla az ablakszárny jobb vagy bal sarkában, a szellőzőnyílás mögött, mely pontosan megjelöli az ablakkal kapcsolatos információkat.
2013-tól gyártott tetőablakok esetén
Az ezüst színű típustáblát az ablakszárny bal sarkában találja. 
TypesignV21
2000-2013
A szürke színű típustáblát az ablakszárny jobb sarkában találja. 
TypesignVES
1991-2000
Az arany színű típustáblát az ablakszárny jobb sarkában találja.

Hol található az árnyékoló típuscímke?

A VELUX árnyékolók típuscímkéi árnyékoló típusonként eltérő helyen találhatóak. A lenti példák alapján tudja beazonosítani, hogy az Ön árnyékolóján hol található a címke.

Kérdés esetén forduljon bizalommal a VELUX Vevőszolgálathoz: +36 1 436 0601

Elektromos, napelemes működtetésű VELUX külső hővédő rolók, redőnyök esetén

Keresse a típuscímkét az alsó lamellán, az üvegen keresztül, belülről látható oldalon. A címkét az ablak nyitása nélkül kell megtalálnia. A kényelmes megtekintéshez célszerű az árnyékolót félúton megállítani.

Sínben futó VELUX fényzáró rolók és roletták esetén

A típuscímke az árnyékoló felső rögzítősínének hátlapján található, melyet az ablak kinyitásával, és az ablakszárny átfordításával tud megtekinteni. Ebben az esetben válik láthatóvá az üvegen keresztül az Ön felé eső oldalon. 

(Az elektromos működtetésű árnyékolók típuscímkéjét is így tudja megtekinteni.)

Felső rögzítés nélküli VELUX harmonikarolók, fényzáró energiarolók esetén
A típuscímke az árnyékoló alsó lehúzósínének hátlapján található, melyet az ablak kinyitásával, és az ablakszárny átfordításával tud megtekinteni. Ebben az esetben válik láthatóvá az üvegen keresztül az Ön felé eső oldalon. A kényelmes megtekintéshez célszerű az árnyékolót középen megállítani.